Külföld

„Antall József politikai örökségének megőrzése mindannyiunk kötelessége”

Első helyre mindig az értékeknek kell kerülniük, az érdekek csak azokat követhetik. Ha a sorrend megcserélődik, az az értékek elvesztéséhez vezet, végül pedig a politikai és morális megsemmisüléshez - jelentette ki Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) korábbi elnöke kedden Brüsszelben azon a rendezvényen, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy tíz éve adták át az EP Antall József miniszterelnökről elnevezett épületszárnyát.

„Antall József politikai örökségének megőrzése mindannyiunk kötelessége”
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke
Fotó: AFP/DPA/Patrick Pleul

Pöttering aláhúzta, Antall József politikai örökségének megőrzése mindannyiunk kötelessége, ezek közé tartozik, hogy "meg kell védeni az értékeinket". Mint emlékeztetett, Antall József tudta, hogy mik az igazi értékek. Ezek közé sorolta az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot, a békét, a szolidaritást és szubszidiaritást (a lehető legalacsonyabb szinten történő döntéshozatalt) mint a közösség alapjait.

Figyelemre méltónak nevezte, hogy Antall József támogatója volt annak, hogy Magyarország a NATO és az Európai Közösség (ma már Európai Unió) tagjává váljon. Tisztában volt annak jelentőségével, hogy a közösséghez tartozás egy értékközösséghez való tartozást jelent. Ez Magyarország számára a visszatérést jelentette oda, ahová tartozik - mondta.

Pöttering kiemelte: a kelet-európai országok kifejezés a Nyugat gyakori hibás kijelentése, ugyanis az Európa keleti feléhez tartozónak mondott tagállamok közül számosan az Európai Unió közepében helyezkednek el. Az Antall József által képviselt politika a közép politikája volt, az értékek védelme és a gazdasági szempontok helyes arányt találtak benne - mondta.

Antall József példája mutatja, hogy három és fél év miniszterelnökség is elégséges ahhoz, hogy valaki az egyik legnagyszerűbb politikusává váljon egy országnak. Nem a miniszterelnöki pozícióban eltöltött idő jelenti a politikai sikert. Az számít, hogy a miniszterelnök mit tesz az országáért és az Európai Unióért - húzta alá az EP korábbi (2007-2009)néppárti elnöke.

"Erős rokonszenvet érzek és együttérzéssel vagyok Magyarország iránt. De az együttérzés, a szolidaritás nem egyirányú, hanem kétirányú. Azt kívánom, hogy sose felejtsük el: szükségünk van egymásra. Ezáltal leszünk képesek megőrizni Antall József örökségét minden magyar és minden európai számára" - fogalmazott.

Szájer József: Antall erős Magyarországot akart az Európai Unión belül

Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő beszédében arra emlékeztetett, hogy az Európai Parlament épületének egyik szárnya azért kaphatta Antall József nevét, mert a néhai miniszterelnök nagy európai, nagy magyar hazafi, és nagyszerű kereszténydemokrata volt. Antall erős Magyarországot akart az Európai Unión belül. Vissza akarta építeni Magyarországot valamennyi európaival egyenlő nemzetállammá. Kikövezte az európai közösségbe és az észak-atlanti szövetségbe vezető utat - mondta.

"A Fidesz tanult Antall József örökségéből. Megtanulta, csak akkor lehetünk erősek, ha összetartunk. Ha van rá akarat, egy sokszínű politikai közösség különbségei áthidalhatók erős vezetés mellett. Ha a pártcsoport erős és egységes marad, képes lesz a győzelemre" - tette hozzá.

Takács Szabolcs: Leckéztetés helyett ismét előremutató párbeszédre van szükség az európai politikában

Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára beszédében elmondta, egyebek mellett az köszönhető Antall Józsefnek, hogy generációk élhetnek szabadságban és demokráciában.

Mint elmondta, az elmúlt öt év negatív hatású volt az Európai Unió történetében, de a májusban esedékes európai parlamenti választások változást hozhatnak. Változnia a kell a politikai diskurzusnak, a leckéztetés helyett ismét nyitott, előremutató és egyenlő feltételek mellett folyó párbeszédre van szükség - mondta. Antall József Európai Parlamentben felállított mellszobrának emlékeztetőnek kell lennie arra, hogy a miniszterelnök politikai hagyatéka, filozófiai megközelítése a valódi alapja a még mindig érvényes európai, kereszténydemokrata értékeknek - húzta alá Takács Szabolcs.

Antonio López-Istúriz, az Európai Néppárt (EPP) főtitkára beszédében kiemelte, több mint negyven évig tartó brutális szocialista rezsimet követen az ezeréves magyar nemzetnek vezetőre volt szüksége egy működő demokratikus állam megteremtéséhez. Antall Józsefnek tiszta elképzelése volt, hogyan tudja békében átvezetni az országot és egy demokratikus, alkotmányos országot létrehozni, ahol a jogállamiság az alapvető értékek közé tartozik. Határozottan vezette a magyar népet az európai közösség felé, és sikerrel kapcsolta vissza az országot az európai vérkeringésbe - húzta alá.

Antall Péter, a néhai kormányfő fia, az Antall József Tudásközpont vezetője záróbeszédében hangsúlyozta, a volt miniszterelnök legnagyobb ereje abban volt, hogy a nyugati politikusok maguk közé valónak tartották, de nem csak őt, hanem Magyarországot is. Egyik fontos öröksége Magyarország európai uniós és NATO-tagsága, ugyanis az euroatlanti integráció gondolata volt a volt miniszterelnök vezérelve - tette hozzá.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom