Külföld

Caputová lett Szlovákia új elnöke

Áthidalná a szakadékokat az ország első női államfője, aki a magyarlakta járásokban mindenhol nyerni tudott

Megnyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját is Zuzana Caputová liberális jelölt, aki a „szakadékok áthidalását” ígérte. Első külföldi útja Prágába vezet majd.

Caputová lett Szlovákia új elnöke
Szlovákia első női államfője
Fotó: AFP/Vladimir Simicek

Nem tudott elég szavazót magához csábítani a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia által támogatott Maros Sefcovic, a szlovák elnökválasztás második fordulóját is Zuzana Caputová, az ellenzéki, parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia liberális párt jelöltje nyerte, így június 15-től ő lesz Szlovákia első női államfője. A részvétel az eddigi legalacsonyabb volt, mióta 1999-ben először választották közvetlenül az elnököt, a választásra jogosultak 41,79 százaléka vett részt a voksoláson.

A hivatalos végeredmény szerint Caputovára a résztvevők 58,4 százaléka szavazott, míg Sefcovic 41,59 százalékot ért el. Zuzana Caputová 79 szlovákiai járás közül 50-ben győzött, a legtöbb voksot az ország nyugati, déli, illetve középső részé­ben szerezte, és a nagyobb városokban volt a legeredményesebb. Caputová a magyarok által is lakott járásokban mindenütt nyerni tudott, országosan a legjobb százalékos eredményt a dunaszerdahelyi járásban érte el. A magyarok lakta járásokban a választási részvétel többnyire jóval alatta maradt az országos átlagnak.

Caputová azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, s úgy véli, az országnak változásra van szüksége, előtte álló feladatként a „szakadékok áthidalását” jelölte meg, és közölte, első külföldi útja Prágába vezet majd. Maros Sefcovic szerint a választások kulcsfontosságú üzenete az, hogy Szlovákia Európa-párti ország, saját további terveiről pedig azt mondta: hétfőn visszautazik Brüsszelbe, és folytatja alelnöki munkáját az Európai Bizottságban.

Peter Pellegrini kormányfő kijelentette, bízik abban, hogy Caputovával konstruktív együttműködést tud majd folytatni, Andrej Kiska jelenlegi államfő pedig úgy vélekedett, sok ország irigyli majd Szlovákiát, amiért olyan elnöke lesz, aki az „értékek és a tisztességesség jelképe”.

Juraj Blanár, az Irány alelnöke hangsúlyozta: jelöltjük nem nyert ugyan, de több voksot kapott, mint a párt a 2016-os parlamenti választásokon.

Igor Matovic az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnöke hangsúlyozta, a győzelem nem csak a liberálisok érdeme, és a Caputová javára visszalépő Robert Mistríket nevezte a választás hősének, míg Ivan Svejna a Most-Híd alelnöke azt hangsúlyozta, majd az idő megmutatja, beváltja-e Caputová a hozzá fűzött reményeket, de örömteli, hogy „végre” női elnöke lett Szlovákiának.