Krónika

Megmondja a turistáknak a világ egyik keresettebb helye, hogy milyen ruhát vegyenek fel

A turisztikai hivatal azt is tervezi, hogy a kampányba bevonja a közösségi média influenszereit

Bali sok turistát vonz, akik közül néhányan bajba is kerültek már, mert megszegték a sziget szabályait – írta meg a roadster.hu.

Megmondja a turistáknak a világ egyik keresettebb helye, hogy milyen ruhát vegyenek fel
Bali
Fotó: Northfoto

Mindezek elkerülése érdekében a világszerte népszerű turisztikai célpont vezetése a turisták öltözködésének szigorítását tervezi. Ezzel kapcsolatban új kampány is indul – írta meg a roadster.hu.

A Bali Turisztikai Hivatal elnöke, Ida Bagus Agung Partha Adnyana bejelentette, hogy óriásplakátokkal próbálják felhívni a látogatók figyelmét arra vonatkozóan, mit viseljenek egyes helyeken.

A lényeg az, hogy a turisták tartsák tiszteletben a balinéz kulturális szokásokat azzal, hogy jól és rendezetten öltözködnek, betartják a szabályokat, és nem tesznek illetlen dolgokat.

A hatóságok mintegy tíz óriásplakátot helyeznek el azokon a területeken, ahol a legtöbbször fordulnak elő szabályszegések. A turisztikai hivatal azt is tervezi, hogy a kampányba bevonja a közösségi média influenszereit és a turisztikai szakembereket – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink