Gazdaság

A turizmusban bízik az erdélyi Kommandó

Szembe kell menni a negatív folyamatokkal

A legfrissebb romániai népszámlálás szerint Kommandó lett a legkisebb Kovászna megyei község. A fiatalok a városokba költöznek. A helyi RMDSZ szervezet meg szeretné állítani a negatív folyamatokat.

A turizmusban bízik az erdélyi Kommandó
Kommandó mára megszűnt keskeny nyomközű vasútvonalának végállomása
Fotó: Wikipedia

Kommandó jövője a turizmusban rejlik – egy mondatban talán így lehetne összefoglalni a helyi RMDSZ szervezet közgyűlésén elhangzottakat. Mint a Háromszék tudósításából kiderül, a legfrissebb népszámlálási eredmények szerint Dálnok helyett immár Kommandó Kovászna megye legkisebb települése. A leginkább a fiatalokat érintő elvándorlás gyökere, hogy a kis és távoli vidéki településekről egyre többen költöznek a nagyobb községekbe, városokba.

A közgyűlésen elhangzott, a káros trendekkel úgy lehet szembefordulni, ha a falvakon lakó emberek életminőségét javítják, valamint a jövő generációjába, az oktatási intézményekbe fektetnek.

Az eseményen Kocsis Béla, Kommandó polgármestere beszámolt az elmúlt négy esztendőben végzett közigazgatási munkáról, és ismertette jövőbeli terveit. Mint mondta, a településen kiépítették az ivóvízhálózatot melyhez öt hegyi forrás vizét fogták be egy négyszáz köbméteres tározóba. Ezen túl a falu különböző pontjain tűzcsapokat szereltek, a hálózatot automatikus szivattyúrendszer táplálja. Újjáépítették a 2017-ben leégett iskolát, amelyben interaktív táblákkal ellátott osztály- és egy edzőtermet is kialakítottak. Mindezen túl a falu egy új egészségügyi központtal is gazdagodott, ahol helyet kapott a család- és fogorvosi rendelő, a gyógyszertár és az otthoni beteggondozó szolgálat.

A jövő tervei között szerepel a csatornahálózat bővítése, energiahatékony házak építése fiataloknak, valamint a járdák és az árkok rendbetétele.

Kocsis Béla hozzátette, a település jövője a turizmus, de az embereket csak minőségi szolgáltatással lehet a helyszínre csábítani.

Kapcsolódó írásaink