Krónika

Zambia kiadta a vadászengedélyt a Luangwa Nemzeti Park vízilovaira

A természetvédők tiltakoznak

A zambiai kormány öt év alatt kétezer víziló leölését engedélyezné a Luangwa folyó völgyében. A távirati iroda közlése szerint a lusakai turisztikai minisztérium azzal indokolná vadászati programját, hogy a Luangwa Nemzeti Parkban túl sok a víziló, tekintettel arra, hogy csökkenőben van a folyó vízhozama, illetve elejét akarják venni egy esetleges lépfenejárvány kitörésének is.

 A kormány korábban is előállt hasonló tervekkel, de eddig mindig meghátrált. A parkban jelenleg tizenháromezer példány él, a hatóságok szerint a terület ötezer egyed eltartására alkalmas. A vadászati szezon május kezdetével indul. A természetvédelmi szervezetek tiltakoznak, szerintük a kormány cinikus módon a vadgazdálkodás és járványmegelőzés címén pusztán haszonszerzésből akarja megnyitni a fizető trófeavadászok előtt a jó bevételt ígérő vízilóvadászatot. Becslésük szerint a vadászat
3,3 millió dollár bevételt is hozhat. Egy dél-afrikai szafariszervező cég 14 600 dollárért kínál vadásztúrát a Luangwa-völgybe öt víziló elejtésének lehetőségével, 5600 dollárért (több mint másfél millió forint) két állatot lehet megölni. A vízilovat nem fenyegeti kihalás, nemzetközi természetvédelmi státusa szerint azonban sebezhető.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom