Krónika

Halálos áldozatokat követelt Guatemala legveszélyesebb vulkánja

Láva és hamu

Kitört a Fuego nevű vulkán Guatemalában vasárnap. Az izzó lávától és a tűzhányóból kilövellő kövektől mintegy harmincnyolcan vesztették életüket.

Csaknem háromszázan égési sérüléseket szenvedtek, és többen eltűntek, a kitörés összesen közel kétmillió embert érint. A fővárostól negyven kilométerre délnyugatra fekvő, háromezer-hétszázhatvanhárom méter magas tűzhányó másodjára tört ki az idén, a vasárnapi volt 1974 óta a legerőteljesebb. A tűzhányó sűrű fekete füstöt lövellt mintegy hat-tíz kilométeres magasságba, és hamuval terítette be a környéket. A hírek szerint a fővárosra, Guatemalavárosra is hamu hullott. A vulkáni láva betört El Rodeo településére, és az utcákat elöntötte a kőolvadék. A legtöbb halálos áldozatot ebben a faluban, valamint Alotenangóban és San Miguel los Lotesben szedte a katasztrófa. A vulkánhoz közeli településekről – amelyeket teljesen belepett a hamu – mintegy háromezer embert ki kellett menekíteni és átmeneti szálláson elhelyezni. Több településen óriási károk keletkeztek. A vulkánkitörés miatt Guatemalaváros La Aurora nemzetközi repülőterét lezárták. Az országban harminckét tűzhányó van, közül a Fuego a legaktívabb. A korábban Hawaii szigetén kitört vulkánból továbbra is ömlik a láva.