Krónika

Űrbe mehet hamarosan a Virgin

Egymással versenyez Elon Musk, Jeff Bezos és Sir Richard Branson

Néhány héten belül az űrbe mehet Sir Richard Branson űrhajója, majd kis időre rá maga a cégvezér is. A Virgin Galactic alapítója a Jeff Bezos vezette Blue Origin és az Elon Musk irányította SpaceX vállalattal versenyez az elsőségért. A BBC szerint Branson arról beszélt, ha a most bejelentett fázisokon túlestek, már indulhat is az űrturizmus.

Mint a hírportál felhívja a figyelmet, Branson nem sokkal azután tette meg bejelentését, hogy Elon Muskék megnevezték az első utasukat, akit Hold körüli pályára vinnének 2023-ban. Jeff Bezos jóval korábbra, 2019-re ígérte a debütáló túrát, az azonban nem világos, hogy csak a legénység, vagy fizető ügyfelek is helyet kapnának-e az űrhajón. Branson angol multimilliomos, aki az 1972-ben alapított Virgin Records hálózatból és a Virgin Atlantic légitársaságból szerezte a vagyonát. A 2004-ben életre hívott Virgin Galactic 2009-ben már Föld körüli űrutazást tervezett, ám a folyamat jóval lassúbb volt a reméltnél, s 2014-ben egy baleset is késleltette azt.

Fontos tudni, hogy a három vállalat különböző célt tűzött ki maga elé. Elon Musk SpaceX-e ma már ott tart, hogy rendszeres utánpótlás-szállítmányokat küld az ISS-re, s hosszú távú stratégiái között szerepel egy Holdra szállás, illetve egy emberes misszió a Marsra 2023-ig. Jeff Bezos Blue Originje kimondottan üzleti jelleggel vinne gazdag embereket a közeli világűrbe, míg Branson Virgin Galacticja amolyan Föld közeli élményutazást kínál a reménybeli partnereknek.

A BBC megjegyzi, a privát szektorban itt a fogyasztók kegyeiért folyik elsősorban a harc, és nem valamilyen szimbolikus, politikai tartalommal-üzenettel is bíró mérföldkő eléréséért.