Krónika
Újabb szigorítás Verona kapcsán
Szabadságvesztéssel büntetnék az engedély nélkül átalakított buszok vezetőit és tulajdonosait
Az iskolai buszos kirándulások szigorításáról már több rendelet is született, és most a hasonló balesetek elkerülésére egy kormánypárti javaslat a Büntető Törvénykönyv szigorítását kezdeményezi.
Czunyiné Bertalan Judit ugyanis arra tett javaslatot, hogy az engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően átalakított személyszállítást végző járművek vezetője egy évig terjedő szabadságvesztéssel legyen büntethető, akkor is, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg – írja az Mfor.hu Vagyis nem kell balesetet okoznia a jövőben például egy iskolabusz vezetőjének a szabadságvesztés kockáztatásához, elég, ha nem az előírásoknak megfelelően átalakított járművel végzi a szolgáltatást. Sőt, ebben az esetben – tehát az iskolabuszok, illetve a különleges igényű – tehát mozgáskorlátozottak, idősek, betegek szállítására szolgáló közúti jármű forgalomba helyezésekor – súlyosabb, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék a vezetőt.
De nemcsak a vezetőkre sújtana le a törvény szigorával a képviselő: vétség miatti elzárással fenyegeti azokat, akik ezeket a járműveket átalakítják vagy átalakíttatják. Vagyis adott esetben az üzemeltető, a tulajdonos is a bíróság elé kerülhet anélkül, hogy a járművel balesetet okoznának. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, a kihirdetést követően nyolc nappal már hatályba is lép.