Krónika
Újabb lehúzós helyet számoltak fel
Borsos volt a számla, kábult volt a vendég
A rendőrök a szórakozóhelyen tizenöt lengyel és hat magyar állampolgárt fogtak el, akiket a kerületi rendőrkapitányságon előállítottak, és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Az akció előtt a belvárosi nyomozók olyan információkhoz jutottak, hogy a helyen nemrégiben négy külföldi férfitól több mint 2,5 millió forintot csaltak ki, de tudomásukra jutott olyan eset is, hogy egy vendég a valós, ötvenkétezer-háromszázhatvan forintos fogyasztása helyett egymillióharmincezer-hétszázharminchárom forintot fizetett. Volt olyan eset is, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitány-sága az elfogott személyekkel szemben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást, közülük három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.