Krónika

Újabb bizonyíték került elő a soroksári gyilkosság gyanúsítottjának cellájából

Árulkodó papír

Az öt éve börtönben lévő, a soroksári futónő megölésével gyanúsított R. Szilveszter cellájában egy olyan, füzetből kitépett papírfecni lapult, amelyen az áldozat, Kardosné Gyurik Krisztina neve és megölésének dátuma szerepelt – tudta meg a Blikk.

Ezen kívül találtak egy naplót is, a letétben pedig, ahol a bevonulásakor nála lévő dolgokat őrzik, a négy mobiltelefon mellett egy kötél is volt – mondta a lapnak Lichy József a férfi ügyvédje. A titokzatos fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat, hogy R. Szilveszternek köze lehet Krisztina megöléséhez. A gyanúsított – akinek DNS-ét a holttesten és többek közt a gyilkossághoz használt kötélen is megtalálták – eddig nem tett vallomást. Állítása szerint csak segíteni akart a nőnek, mert megtámadták, úgy maradhatott a DNS-e a helyszínen. Ha a bíróság bűnösnek találja, tényleges életfogytiglant is kaphat.