Krónika
Turistastop Velencében
Elegük lett
Ez pedig azt jelenti, akár húszezer turistát is kitilthatnak a legzsúfoltabb helyekről. Mindez összhangban van a helyi lakosok követelésével, akik azt szorgalmazzák, hogy egy napon huszonötezer embernél ne lehessen több a Szent Márk téren. Velence történelmi belvárosából tömegesen költöznek el az emberek: míg 1990-ben százhetvenötezren laktak ott, 2016-ban már csak ötvenötezren. Ami nem is csoda, hiszen közel harmincmillió látogató érkezik ide évente. Persze nem Velence az egyetlen turisták sújtotta város. Hasonló gondokkal küzd Barcelona, Amszterdam és Dubrovnik is.