Krónika
Továbbra is előzetesben a robbantó
Valaki milliókat adott présházra a gyanúsítottnak
Még nem történt meg a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának folytatólagos kihallgatása – mondta Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője. A nyomozások során általános eljárás, hogy amennyiben a gyanúsított megtagadja a vallomástételt, a hatóságok nem szorgalmazzák ismételt meghallgatását, hagyják, hogy megtörjön, és ő maga kezdeményezze kihallgatását.
A gyanúsítottat október 19-én Keszthelyen fogta el a TEK, sajtóinformációk szerint oly módon, hogy egy ismerőse nevében telefonon csalták a nyolc kilométerre lévő Karmacsról a városba, s ott egy sétányon rajtaütöttek. Feltűnő volt – mint ahogy arról lapunk is írt –, hogy elfogását meglepetésre, nem követte az ügyben kitűzött tízmillió forintos nyomravezetői díj visszavonása. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a nyomozást irányító KNYF az ügy minden szálát végigvizsgáltatja, egyebek mellett górcső alá veszik a gyanúsított kapcsolatrendszerét. Vagyis keresik az esetleges megbízót, s azt is vizsgálják, segítette-e valaki a vélt elkövetőt. Arra is választ várnak, honnan volt a hosszú ideje munkanélküli férfinak három és fél millió forintja, amiből márciusban présházat vásárolt Homokkomáromban. A gyanúsított védője, Brunner Tamás szerint P. László nem panaszkodik, jól viseli a fogságot. Az ügyvéd megkapta a bíróság elé tárt nyomozati iratokat. „Kétezer oldalnyi iratról van szó, ami rendkívül szokatlan a büntetőeljárások ezen szakában. A letartóztatás előterjesztése két-három oldal szokott lenni. Áttanulmányoztam az iratokat, a kronológiai egymásutániság egyértelmű, ám a bizonyítékok számomra nem álltak össze egységes egésszé. A bizonyítás a hatóság feladata, így nem kívánok állást foglalni az iratok tartalmával kapcsolatban” – mondta.
