Krónika
Tovább gyógyul és 2060-ra helyreállhat az ózonréteg
Végre egy jó hír
A bolygót körülvevő ózonréteg – amely az ultraibolya-sugárzástól védi a Földet – az 1970-es években kezdett vékonyodni egyes vegyi anyagok hatására. A réteg károsodása az 1990-es években tetőzött, amikor az ózon tíz százaléka eltűnt. A tudósok figyelmeztetésére a világ országai 1987-ben a montreali jegyzőkönyvben foglalt egyezményben állapodtak meg, hogy kivonják a klór-fluor-karbon vegyületeket az ipari termelésből. Az intézkedések lassan eredményt hoznak: az északi féltekén 2030-ra helyreállhat az ózonpajzs, a Déli-sark feletti lyuk pedig 2060-ra teljesen eltűnhet. Paul A. Newman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának Föld-bolygótudományi tudományos vezetője elmondta: ha semmit nem tettünk volna az ügyben, 2065-re a réteg majdnem kétharmada elpusztult volna, súlyos következményeket vonva maga után. Ugyanakkor hozzátette: 2060 előtt nem lehet teljes sikerről beszámolni, azt majd legfeljebb az unokáink tehetik meg.