Krónika
Tovább erősödött hazánkban az influenzafertőzöttség
Egy korábbi járvány miatt nincs halálos áldozat itthon
A megbetegedések száma a fővárosban és további tizenöt megyében emelkedett, háromban stagnált, egyetlen megyében pedig csökkent ebben az időszakban. Arányait tekintve a legtöbb beteget Tolna, Hajdú-Bihar és Heves megyében regisztrálták. A jelentésből kiderült az is, hogy a legnagyobb arányban a gyermekek (35,5 százalék) és a 15–34 évesek (34,5 százalék) érintettek.
A vizsgálatok szerint többségében az influenza A vírus okozta a megbetegedéseket, de – az idei szezonban először – a múlt héten már influenza B vírus okozta fertőzést is diagnosztizáltak.
A pár évvel ezelőtti, súlyos lefolyású influenzajárvány következménye, hogy az emberekben egy ideig maradt egyfajta védettség, ezért nálunk nem szed annyi halálos áldozatot a mostani járvány, mint a környező országokban – mondta el Noszek László, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orr-fül-gégészeti profilvezető főorvosa az InfoRádiónak. A szakorvos úgy véli, a korábbiakhoz képest ezért alakulhatott ki jelentősebb védelem a vírustörzsek ellen. Felhívta a figyelmet, az öltözködés, a higiénia, illetve a vitaminbevitel ennek ellenére is fontos.
Több szomszédos országban, így Romániában és Horvátországban is, már korántsem ilyen pozitív a helyzet. Előbbiben – ahol a járvány további erősödésére számítanak – már nyolcvanketten, utóbbiban ötvenöten haltak bele az influenza szövődményeibe, kétszer annyian, mint egy évvel korábban.