Krónika

Történelmi szerelvény az Isonzóhoz

Immár a harmadik alkalommal indul el az Isonzó Expressz történelmi emlékvonat Budapestről. A MÁV Nosztalgia Kft. által közlekedtetett különvonat idén július 16–20. között járja be az I. világháború egykori olasz és szlovén hadműveleti területeit, emléket állítva az elesett több százezer magyar katonának.

A tizenkét isonzói csata záró hadművelete, a caporettói áttörés száz éve történt. Az ötnapos emléktúra fővédnöke Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és Milan Brglez, a szlovén Nemzetgyűlés elnöke. Az első napon a két házelnök a magyar–szlovén határon, Jesenice állomáson találkozik, és az expressz utasaival együtt utazik el az egykori tolmeini osztrák–magyar hídfő egyik legfontosabb utánpótlási vasútállomására, Most Na Sociba. A központi megemlékezés a modrejcei katonatemetőben lesz, ahol ezerhatszáz, a hídfőnél elesett magyar és osztrák katona nyugszik. Az eseményen közös katonai ünnepséggel és koszorúzással tisztelegnek a hősök előtt.

A zarándoklat jellegű programsorozat szlovén és olasz területeket és településeket érint: így a Doberdó-fennsíkot, San Martino del Carso, Monte San Michele, Gorizia és Nova Gorica várost, Kobarid (Caporetto) és Tolmin (Tolmein) környékét és a szlovén Isonzó-völgyet.