Krónika

Tíz atombomba erejével ért fel

A Bering-tenger felett égett el egy meteorit

Rendkívül nagy, sokévente csak egyszer tapasztalható robbanást azonosított a NASA a légkörben, a felszíntől számítva 25,6 kilométeres magasságban.

 A hatalmas tűzgömböt az amerikai hadsereg észlelte még tavaly december 18-án, majd a NASA a minap meghatározta a robbanás okát is – mondta a hír kapcsán lapunknak Szemerey Imre amatőr csillagász. Mint kiderült, egy nagyméretű meteor égett el látványosan a Bering-tenger közelében. A robbanás a szakértők szerint tíz, Hiroshimára dobott atombombának az erejével ért föl. Szakértőnk kifejtette, legutóbb 2013. február 15-én az oroszországi Cseljabinszk közelében zajlott le hasonló eset, ahol komoly épületkárok keletkeztek, és több személyi sérülés is történt. Szemerey Imre szerint ez az eset is azt mutatja, hogy bár a NASA komoly forrásokat fordít a meteorvadász programra, még mindig csak az események után kullogunk. Hozzátette, ez az űrbéli kő- és jégszikla szerencsére a lakott területektől távol robbant fel, így nem okozott semmiféle kárt.