Krónika
Tilos a régi autó Barcelonában
Bealkonyul a húszévesnél idősebb járműveknek
Az intézkedés célja, hogy a közlekedés által okozott környezetszennyezés mértékét öt éven belül tíz százalékkal, tizenöt éven éven belül pedig harminc százalékkal csökkentsék. A határidő előtt már életbe léphet egy korlátozó rendelet, hiszen a több mint húszéves gépjárművek tulajdonosai már az idén december 1-jétől korlátozásokra számíthatnak, ugyanis azokon a napokon, amikor a légszennyezettség mértéke meghaladja a határértéket, a járműveikkel nem közlekedhetnek az utakon. A személyautók esetében az 1997, a tehergépkocsiknál pedig az 1994 előtt forgalomba helyezett járműveket érinti ez az intézkedés. Előbbiből mintegy százhatezer, utóbbiból több mint huszonkétezer fut a közutakon. A korlátozás a személyautók hét, míg a tehergépkocsik tizenhat százalékára vonatkozik. A tanácsos szerint az intézkedés részletszabályait július 1-jéig kidolgozzák.