Krónika
Tetteik gazdagabbá teszik Budapestet
Csak úgy fejlődhetett mindig a főváros, ha voltak olyan elkötelezett emberek, akik munkájukat a közösség javára fordították

A kitüntetetteket méltatva kijelentette, a főváros mindig csak úgy fejlődhetett, hogy voltak kimagasló egyéniségek és hazafias elkötelezettségű emberek, akik saját munkájukat a közösség javára fordították, így pedig „követendő példát nyújtottak”. Úgy fogalmazott, olyan polgárok, akik hosszú éveken, évtizedeken át kitartó munkával közösséget teremtettek és erősítettek, maradandót alkottak.
Tarlós István beszélt arról is, hogy a 2010 óta hivatalban álló városvezetésen sem múlik Budapest hatékonyabbá tétele, és „akik azt állítják, hogy nem akar fejleszteni, azok hamis híreket terjesztenek”. Az eddigi beruházásokat felsorolva példaként említette a 4-es metró befejezését, a Széll Kálmán tér felújítását, a fonódó villamoshálózat kiépítését, illetve a Budapesti Közlekedési Vállalat folyamatos járműcseréit. Hozzáfűzte, a sor itt nem áll meg, így szerepel a tervek között az Újpalotáig elérő villamosvonal kiépítése, a múzeumi negyed kialakítása, illetve további fürdőfejlesztések is.
Az átadóünnepségen Pro Urbe díjat kapott Keserü Ilona festőművész, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Derce Tamás, Semsey Aladár Újpesti Életműdíjjal kitüntetett volt polgármester, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Jónyer István világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező, illetve Süllei László, a Mátyás-templom plébánosa.
Budapestért díjat összesen húszan kaptak, a Fővárosért Emlékzászló Díjat a Készenléti Rendőrségnek ítélték, ezenkívül kiosztották a Papp László Budapest sportdíjakat is. Az ünnepségen öten Főváros szolgálatáért díjat, szintén öten Dr. Barna Sándor-emlékérmet, hárman pedig Zalabai Gábor-díjat vehettek át.
A tűzoltókban bízunk a legjobban
Összesen két új, hazai fejlesztésű tűzoltóautót kapott tegnap a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság: a százhatvankétmillió forint összértékű járműveket a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltóság megalapításának 145. évfordulója alkalmából adták át. Az eseményen Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy egy, a lakosság körében végzett felmérés szerint a legnagyobb bizalom a tűzoltókat övezi. Kiemelte: Budapesten korábban volt hivatásos tűzoltóság, mint a svéd, a norvég vagy az olasz fővárosban, mivel gróf Széchenyi Ödön 1870-ben alapította meg. Szólt a katasztrófavédelem új kihívásairól, majd jelezte, Budapest tavaly harminchat, az idén huszonnégy millió forinttal támogatta a szervezetet.