Krónika

Természetvédők akadályozzák az útépítést

Az osztrák S7-es gyorsforgalmi szakasz a magyar 8-as főút folytatásaként könnyítené meg a közlekedést Graz és Budapest között

Egyhamar nem épülhet meg a szentgotthárdi határállomáshoz tartó S7-es gyorsforgalmi út, az osztrák zöldek ugyanis közbeszóltak, és fellebbeznek az érvényes engedélyek ellen. Igaz, ez az utolsó jogi fórum, amely megakadályozhatja a projekt megvalósítását.

Illuzórikusak azok a magyar várakozások, amelyek az S7-es osztrák pálya mielőbbi befejezésében bíznak, értesült lapunk. Mint megírtuk, a szentgotthárdi határállomásig tartó gyorsforgalmi út építési szándékát még 2008-ban jelentették be, és azóta folyik annak engedélyezési eljárása. Ez egy többlépcsős tartományi (Burgenland és Stájerország), valamint országos, környezeti hatástanulmánnyal egybekötött folyamat, amelybe ügyfélként bárki bejelentkezhet, majd fellebbezhet.

Az útnak két szakasza van: a nyugati Dobersdorfig tart (valamivel Fürstenfeld után, a határ felé) az A2-es autópályától, hossza 14,8 kilométer, tervezett építési költsége négyszázhetvenmillió euró, azaz száznegyvenötmilliárd forint. Ebből a keretből csak környezet- és természetvédelmi kiadásokra durván százmillió euró szükséges. A keleti szakasz Dobersdorftól nyúlik a határig, Heiligenkreuzig, hossza 13,6 kilométer, tervezett építési költsége száznegyvenmillió euró, azaz durván negyvennégymilliárd forint. A költségeket jelentősen növeli három alagút megépítése, köztük a leghosszabb Rudersdorfnál lenne, közel háromezer méter hosszú. Az építkezést az idén kezdenék, az utat a tervek szerint 2021-ben adnák át.

Az osztrák közlekedésügyi minisztérium a hosszas procedúra végén, február 12-én hagyta jóvá az építkezést. Az engedély mintegy hétszáz oldalnyi terjedelmű. Mivel ez a hír számos újságban és honlapon megjelent, a magyarok lelkesedése vélhetően erre vezethető vissza.

Azonban a kép korántsem ilyen rózsás, ugyanis a beruházás ellenzőinek van még egy utolsó lehetőségük, az úgynevezett Szövetségi Közigazgatási Bíróság (Bundesverwaltungsgericht). Lapunk információi szerint az osztrák természetvédők a március 26-i határidőig egészen biztosan benyújtják kérésüket a projekt felülvizsgála­tára. Igaz, ez az utolsó lehetőségük, de az eljárás akár két évig is elodázhatja az építkezés megkezdését.

Fontos leszögezni, az Allianz gegen S7 (Szövetség az S7-es ellen) alapve­tően nem a gyorsforgalmi út ellen van, hanem annak nyomvonalát, kivitelezését és egyéb részleteit kifogásolja. Így például szerintük nem feltétlenül lenne szükség az alagutakra, erdőirtásokra, élő- és költőhelyek károsítására, emellett hiányolják a téli sós víz biztonságos elvezetését is. Az osztrákok egy korábbi látogatás alkalmával a magyar természetvédőknek is bemutatták, hogy már 2013-ban milyen komoly erdőirtásokat végeztek az ASFINAG szakemberei, optimistán bízva a végleges engedély kiadásában. Az S7-es gyorsforgalmi út a magyar határon a 8-as főúthoz csatlakozna. Szentgotthárd és térsége, a régió, de Magyarország számára is előnyös lenne, ha biztonságosabban lehetne eljutni Fürstenfeld és Graz felé, majd az A2-es autópályán Bécs irányába.