Krónika
Tényleges életfogytiglan az élettársára támadó férfinek
Visszaeső bűnözőként nem kaphat felmentést
A vádlott az utcán támadt egy 18,5 centiméteres pengéjű konyhakéssel egykori élettársára, a mellkasát és a nyakát szúrta meg, de a védekező nő csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
A korábban többször is büntetett vádlott 2005-ben került élettársi kapcsolatba a későbbi sértettel, két évvel később közös gyermekük született. A férfi börtönbe került, ezelőtt kapcsolatuk megszakadt, de 2010. májusi szabadulása után újra összeköltöztek, és a következő évben újabb gyermekük született. Még abban az évben újból szakítottak, és a két gyermek az édesanyjánál maradt.
A férfi nem tudott belenyugodni a történtekbe, a gyermekeket látogatva többször is megpróbálta rávenni a nőt a kapcsolat folytatására. Egy ilyen alkalommal, 2012. augusztus 25-én reggel ismét megjelent korábbi élettársa szentesi lakásán, ahol a kibékülésről beszélt, majd szexuális ajánlatot is tett a nőnek, de amikor a sértett visszautasította, akkor felelősségre vonta őt, hogy biztos mással él nemi életet.
Ezután elindultak a nő mostohaapjához. A gyaloglás közben a vádlott ismét sértegetni kezdte volt élettársát, majd a nadrágjából elővett egy a sértett lakásából magával vitt konyhakést, és közölte a nővel, hogy megöli. Előbb a 18,5 centiméteres pengéjű késsel szíven akarta döfni a nőt, de a sértettnek sikerült elhárítania a támadást. A vádlott még négyszer-ötször a nő mellkasa felé szúrt, de az asszony védekezett, ezért a férfi a nyakát vette célba a késsel. A szúrás elérte a nőt, akinek a nyaka azonnal, erősen vérezni kezdett.
Azt hitte, megölte a nőt
A férfi azt hitte, halálos sebet ejtett áldozatán, a kést a helyszín közelében eldobta, egy gazos területen elbújt, ahol átöltözött, majd elment a rendőrségre. A nőhöz a járókelők mentőt hívtak, a sértettet kórházba vitték. Az asszony sérülései nyolc napon belül gyógyultak, de a támadás halálos következménnyel is járhatott volna.
Az utolsó szó jogán szólva a vádlott beismerte az általa korábban tagadott bűncselekmény elkövetését, de azt mondta, nem akarta bántani a nőt, és megbánta tettét.