Krónika
Tábornokper: új felvonás Debrecenben
Mint arról többször beszámoltunk, a költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette miatt folyó eljárásban hozott elsőfokú, felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla, és a megismételt eljárásra a Debreceni Törvényszéket jelölte ki. A tizenhét vádlott között van Fapál László volt államtitkár, egykori tábornokok és ezredesek is.
A vád szerint honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek és kaptak a tárcának beszállító vagy erre pályázó cégektől. A vád szerint három dandártábornok megegyezett abban, hogy a Honvédelmi Minisztérium általuk vezetett részlegének szolgáltatásokat nyújtó társaságoktól a nekik adott megrendelések fejében a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik.