Szűkre szabták mifelénk a kincskereső kisködmönt

Középkori jogszokás, hogy a földben lévő értékek az államot illetik – mondta lapunknak Kálnoki-Gyöngyössy Márton, az ELTE BTK Történeti Intézet Történelem Segédtudományai Tanszékének docense. Az MTA doktora beszélt arról is, hogy az első ilyen magyar jogesetet a Váradi regestrumban említik, a tizenharmadik században. Utóbb aztán olyformán módosult a szabály, hogy a fölbukkant tárgy értékének egy-egy harmada a királyt ( ké­sőbb az államot), a terület tulajdonosát és a megtalálót illette. Ez egészen 1949-ig így volt, amikor a törvényt megváltoztatták – s innen minden az államé lett, a jutalmazás pedig csak feltételes módon került a szövegbe – mondta. Utalt arra is, hogy a bejelentés elmulasztását koroktól és aktuális rendszerektől függetlenül rendkívül súlyosan szankcionálta a hatalom.

– Amikor az emberek anyagilag érdekeltek voltak, több érték került a múzeumokba, mint a merev tiltás idején – magyarázta az MTA doktora. A jelenlegi törvény oklevelet és legfeljebb kétmillió forintnyi díjat engedélyez, de kiemelkedő jelentőségű vagy értékű lelet bejelentése esetén a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az ásatási bizottság javaslatára, egyedi döntéssel többet is adhat kétmilliónál. Ez az elismerés kétségtelenül nem túl vonzó annak, aki mondjuk szántás közben rábukkan egy nagyértékű közép- vagy ókori kincsre – vélekedett Kálnoki-Gyöngyössy Márton. A jutalmazási gyakorlat mindehol más és akadnak olyan országok, ahol a megtaláló akár tulajdonosává is válhat a kincsnek – bár az államnak itt is elsődleges joga van a tárgyak megvételére. Vagyis piaci alapon történik minden – fogalmazott.

A polgári törvénykönyv legutóbbi módosításakor arra törekedtek, hogy tágabb lehetőségek illessék nálunk is a megtalálót, de sajnos a javaslatot támogató hangok nem tudták áthatolni a fiskális falon, pedig az archeológusok tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy szabadabb légkör esetén több lelet jutna a tudomásukra, mint most. Kálnoki-Gyöngyössy Márton – aki a témakört 2016-ben egy monográfiában is feldolgozta – hozzátette, szomorú tény, de mindez azt generálja, hogy az emberek inkább vállalják a bűncselekmény kockázatát, mintsem értesítsék a múzeumokat. Így pedig mindenki rosszul jár.