Krónika

Szeretnek két keréken utazni a magyarok

Szeret kerékpározni a magyar, legalábbis ez derül ki a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásból. Hazánkban a tizennyolc–hatvankilenc évesek közel hetven százaléka rendelkezik saját kerékpárral, és hatvanöt százalékuk – ha csak alkalmanként is – szokott kerékpározni.

Ötödük szinte mindennap biciklire pattan, közülük a legtöbben valószínűleg munkába járásra is használják a gépüket. Ez annál is inkább így lehet, mert a lakosság kétharmada a biciklit a mindennapi közlekedésre alkalmas eszköznek tartja, de ugyanennyien vélik azt is, hogy még mindig nincs Magyarországon elég bicikliút ahhoz, hogy a kerékpár a mindennapi közlekedés része legyen. A biciklizők többsége azt válaszolta, még gyakrabban ülne nyeregbe, ha több lenne a kerékpárút, ezért a jelenlegi körülmények között csak négyből egy felnőtt közlekedik rendszeresen kerékpárral. A magyarok kerékpárjuk szervizelésére, felszerelésére legfeljebb tízezer forintot költenek évente, míg ha új bicikli vásárlásában gondolkoznak, nem mennek hatvanezer forint fölé.

Mindent összevetve elmondható: kerékpárszerető nép vagyunk, amit egy Eurobarométer nemzetközi felmérés is igazol. Ennek adatai szerint Magyarország a rendszeres kerékpárhasználat tekintetében a negyedik legjobban teljesítő ország volt az EU-ban 2013-ban, a megkérdezettek negyvenöt százaléka hetente legalább egyszer kerékpárra ült. Igaz, ez az adat mostanra lefelé módosult: 2017-ben csupán harmincöt százalék mondta ugyanezt – írja az MTI.