Krónika
Székelyföldi legendák nyomában
A pénzt ötnapos tanulmányi útra fordították, amelyről a napokban tértek haza. A kirándulás célja a határon túli magyarlakta területek megismerése, a határon túli magyarság anyaországi diákokkal és tanáraikkal való megismertetése.
Juhász Ida, az iskola igazgatója lapunknak elmondta, a pályázaton nyert állami támogatást az utazásra és szállásköltségre fordították. A programokban gazdag öt nap alatt a gyerekek ellátogattak többek között Nagyváradra, Kalotaszegre, Farkaslakára, Magyarfenesre, a Békás-szoroshoz, a híres meseíró, Benedek Elek kisbaconi szülőházába, ahol a dédunokájával, Szabó Rékával találkoztak. Majd Nagybaconban izgalmas fiúk-lányok-futballmérkőzés következett a helyi diákokkal. Korondon fazekasműhelyt kerestek fel, Tordán pedig a sóbányában hűsöltek. A Szent Anna-tónál medvebocsokra lestek az út mentén, Gyimesközéplokon pedig dalokat és táncokat tanultak a diákok.