Krónika

Szabályosan vett bérletet, mégis bezárta a rendőrség

Hamisnak vélték az ellenőrök az utas igazolványát, a BKK az eset után felülvizsgálja eddigi gyakorlatát

Elnézést kért a fővárosi rendőrség vezetője és a BKK vezetője attól az utastól, akit hamisnak vélt, de valódi közlekedési bérlete miatt állítottak elő és rabosítottak.

Levélben kért elnézést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője attól a fiatal orvosnőtől, akinek szabályosan vásárolt, a fővárosi tömegközlekedési járművek használatára jogosító bérletét hamisnak vélte vasárnap ellenőrök egy csoportja a Kálvin téren, az érintettet végül előállították, rabosították és a fogdában tartották egy ideig. Bucsek Gábor levelét a IX. kerületi kapitányság vezetője személyesen adta át neki.

A nővel szemben az ellenőrök pótdíjazást akartak kezdeményezni, mi­után hamisnak ítélték meg a bérletét, ő ugyan igazolta magát az okmányaival, de a büntetésről szóló jegyzőkönyvet nem volt hajlandó aláírni. Az ellenőrök már eltekintettek volna a vitától, de az orvosnő időközben helyszínre érkező édesanyja kihívta a rendőröket, akik a ferencvárosi kapitányságon hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt eljárást indítottak ellene. A doktornő hozzátartozói bemutatták a rendőrségen a bérlet megvásárlásakor kapott számlát, amelyet szakértő is megvizsgált. Végül kiderült, hogy a bérlet valódi, így a nő ellen indított eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. A rabosításkor róla készült előállítási fotókat, ujjlenyomatokat a szabályok szerint törölték a nyilvántartásból. A BRFK vezetője fegyelmi eljárást indított a történtek tisztázására, ennek alapját a hatóság azonban nem hozta nyilvánosságra. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója ugyancsak levélben kért elnézést a hölgytől, egyúttal egy éves bérletet is felajánlott neki. A cég szerint van arra lehetőség, hogy a gyanús igazolványok felhasználóit csak akkor büntessék meg, ha a bérletük valóban nem szerepel a központi adatbázisban. A BKK a fenti eset miatt vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy ellenőrei a munkaköri előírásaiknak megfelelően jártak-e el, illetve a vállalat szabályai szerint viselkedtek-e az orvosnővel a Kálvin téren.