Krónika

Súlyosbítanák az ítéletet

László Petrára az ügyészség pénzbüntetést kért

Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat megrúgó operatőr ügyében – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

A nőt a Szegedi Járásbíróság ja­nuár 12-én első fokon garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és három évre próbára bocsátotta. Szanka Ferenc szóvivő elmondta, az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását kéri a Szegedi Törvényszéktől, illetve annak megállapítását, hogy az operatőr meg akarta rúgni azt a szír fociedzőt, aki gyermekével kezében próbált elszaladni. A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr arra hivatkozott, hogy csupán töredékes emlékei vannak, de felháborítónak találta a migránsok viselkedését, lábával pedig csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától. Csupán védekezett, tettével az egyenruhások munkáját igyekezett segíteni.