Krónika

Stephen Hawkingra emlékeznek az új brit 50 pennyssel

Papírpénzen is megjelenhet az elméleti fizikus képmása

A tavaly elhunyt Stephen Hawking munkásságának állít emléket egy új brit pénzérme.

Az asztrofizikus a világ egyik legkiemelkedőbb tudósa volt, egyebek mellett a fekete lyukak kutatásában végzett úttörő munkát. Hawking emlékét az új 50 pennys pénzérme örökíti meg, de nem kizárt, az új 50 fontos bankjegy is az emlékére készül. Idén nyáron döntenek arról, hogy melyik tudós portréja szerepeljen rajta, Hawking is a jelöltek között van.

ermehawking
Az érme örvénylő fekete lyukat ábrázol

A tudós Az idő rövid története című munkájában fejtette ki a fekete lyukakról szóló elméletét. Egy alkalommal azt nyilatkozta, pályafutása legnagyobb eredményének tekinti annak felfedezését, hogy a fekete lyukak nem teljesen feketék.

A tudósnál 22 évesen súlyos motoros neuronbetegséget (amiotrófiás laterálszklerózist) diagnosztizáltak és csupán néhány évet jósoltak még neki az orvosok. Harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, 37 évesen Cambridge-ben a matematika tanszék vezetője lett, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen. A relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette.

A betegség miatt tolószékbe kényszerült, és végül már csak számítógépes hangszintetizátor segítségével tudott kommunikálni, de tudományos munkáját haláláig folytatta. Tavaly március 14-én bekövetkezett halála után tömegek várakoztak az utcán, hogy végső búcsút vegyenek tőle.