Krónika

Sok áldozatot követel Csehországban és Amerikában a H3N2 vírus

Tombol a járvány

Több mint hetven ember halt már meg eddig Csehországban az idei influenzajárvány következtében. Az áldozatok mintegy nyolcvan százaléka hatvan évnél idősebb – közölte a cseh egészségügyi minisztérium, hozzátéve százezer lakosból átlagosan közel kétezer influenzás.

A csehországi influenzás megbetegedéseket az idén is főként a H3N2 vírustörzs okozza. Ez először 1968-ban jelent meg, hongkongi influenza néven, és azóta ez az egyik legtöbb halálos áldozatot szedő vírustörzs – és nem csak Európában. Az amerikai járványügyi központ adatai szerint közel száz gyermek vesztette életét az október óta tartó járványban, amely 2009 óta a legsúlyosabb az Egyesült Államokban. A szakemberek szerint az ötvenezret is meghaladhatja majd a halálos áldozatok száma.