Krónika
Sétahajó, lágyan ring a Dunán…
Kirándulójáratokkal, nosztalgiapartikkal, szárnyashajós utazásokkal várja a Mahart vízre szálló vendégeit tavaszi kínálatában
A tavasz beköszöntével megélénkül a hajózás a vén Dunán. Noha a Mahart járatai egész évben szállítják a folyamon az utasokat, április végétől decemberig mindennap sűrűbben járnak a menetrend szerinti hajók. A magyarok igencsak szeretnek vízre szállni, ugyanis évente közel háromszázezer utas veszi igénybe csak a Mahart PassNave hajózási szolgáltatásait – mondta lapunknak Sztojanovits Kristóf, a Mahart PassNave Kft. marketingvezetője. A vízen kirándulni vágyók számára kiváló szabadidős program a Budapest és Szentendre között közlekedő kirándulóhajó, amely április végétől szeptember végéig hétfő kivételével naponta közlekedik.
Akik hosszabb útra vágynak, azok a Budapest–Szentendre–Visegrád útvonalat is választhatják. A távolsági járatok mellett bőven vannak fővárosi programok is. Ilyen a Duna Corso sétahajó, amely március és december között óránként úszik el lassan a part mentén. Ez a Vigadó téri hajóállomásról indul, majd megkerülve a Margit-szigetet visszatér indulási helyére. Kifejezetten az idősebb korosztálynak ajánlott a hétfőtől vasárnapig közlekedő zenés-vacsorás nosztalgia sétahajó, ahol a kellemes vacsora mellett felcsendülnek az 50-es, 60-as évek tánczenéi. A dunai hajózás szerelmesei emellett választhatnak belföldi és külföldi szárnyashajójáratok közül is. A legtávolabbi úti cél szárnyashajóval Bécs. Aki csupán egy rövidebb belföldi „szárnyalással” szeretne gazdagodni, az a Budapest és Esztergom közötti utat választhatja, vagy részt vehet egy egész napos Budapest–Solt–Révbérpuszta közötti kiránduláson. A hajózás díjszabásában nagy eltérések vannak, hiszen míg a Budapest–Szentendre egyórás sétahajózásért felnőttként 1500 forintot kell fizetnünk, addig a Budapest–Esztergom közötti útra szárnyashajóra a felnőttjegy 7500 forintba kerül. A programhajókon a szolgáltatások függvényében is nagy eltérések vannak. Míg a Duna Corso sétahajózás 2990 forint, a zenés-vacsorás estéért felnőttként 8990 forintot kell fizetnünk. A társaság ugyanakkor egyes járatain jelentős kedvezményeket kínál.