Krónika
Rosetta-misszió: inog az egyik geneziselmélet
A folyóirat tanulmánya szerint a tudósok megállapították, hogy az üstökös jeges felszínén található – és az égitest felszínéről gőzölgő gázból kimutatott – víz összetétele különbözik a földitől, ami kétségeket támaszt azzal az elmélettel szemben is, amely szerint az élet kialakulásához szükséges víz üstökösök becsapódásaival került a Földre.
A Rosetta-program egyik vezető kutatója közölte, hogy a kométánál a nehézvíznek a Naprendszerben eddig talált legnagyobb arányát mérték, amely háromszorosa a Földön létező nehézvíz és könnyűvíz arányának. Ez azt jelenti, hogy ilyen típusú üstökös nem hozhatott vizet a Földre, ennél valószínűbb, hogy a víz aszteroidákról jutott a bolygónkra.
Mint megírtuk, az Európai Űrügynökség Rosetta-missziójának Philae leszállóegysége novemberben sikeresen landolt a 67P felszínén, és mielőtt napelemeinek lemerülése miatt hibernálták volna, az üstökösből vett talajminták adatainak egész tárházát sikerült hazaküldenie.