Krónika
Rohác: Én végeztem Prisztással
Sok kérdést vet fel a szlovák bérgyilkos vallomása, amelyben váratlanul magára vállaltaa magyar alvilág egyik ismert alakjának 1996-os megölését
Rohác tanúkénti kihallgatása azért rendkívüli, mert Prisztás József megölése miatt tavaly májusban már jogerősen elítéltek egy férfit, H. Istvánt. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Prisztás Józsefet Portik Tamás, az alvilág egyik leggazdagabb embere ölette meg, a gyilkosságot pedig Portik „katonája”, H. István követte el, ezért jogerős ítéletében tizenöt év fegyházra ítélte Portikot és H. Istvánt.
A Prisztás-gyilkossággal annak ellenére nem vádolták meg Jozef Rohácot, hogy többen is azt vallották, Prisztást ő ölte meg, méghozzá Portik utasítására. Ezt mondta a jelenleg tanúvédelmi programban részt vevő Radnai László, de ezt vallotta az alvilág bankáraként számontartott Kisbandi is. Miután H. Istvánt elítélték, Rohác a Hír Tv-nek küldött üzenetében tudatta, hogy nem H. István ölte meg Prisztást, és tudja, ki az igazi gyilkos. H. István ügyvédje perújítási kérelmet nyújtott be és a Kúria úgy döntött: a rendőröknek ki kell hallgatniuk Rohácot.
Úgy tudni, a rendőrség azért nem hisz Rohácnak, mert szerintük a szlovák férfi sok részletre nem tudott vagy akart érdemben válaszolni. Ám ezek a kérdések elsősorban nem a gyilkosság részleteire, hanem a megbízókra, az indítékra vonatkoznak. Ugyanakkor életszerű, hogy ha Rohác igazat is mond abban, hogy ő a gyilkos, továbbra sem vall a megbízóra, de akár az is elképzelhető, hogy nem ismerte az ügy hátterét. Rohác az időpontot leszámítva a gyilkosság részleteivel kapcsolatban mindenre érdemben válaszolt, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek Prisztás Józsefre vagy Portik Tamásra vonatkoztak. Viszont olyan információkat is megosztott, amit már nem tudhatott a sajtóból, így lerajzolta a nyomozóknak, hova parkolt le a kocsijával és hol állt Prisztás kocsija. Megmutatta azt a helyet a rajzon, ahová Prisztás és a vele lévő férfi bement az épületbe.
A fejlemények kapcsán lapunknak korábban nyilatkozó büntetőjogászok óvatosan fogalmaztak. Hangsúlyozták: attól még, hogy valaki beismerő vallomást tesz, nem biztos, hogy tényleg ő követte el a bűncselekményt és furcsának tartják, hogy a szlovák férfi miért most állt elő a beismeréssel. Egyetértettek abban, azt, hogy Rohác állítása megfelel-e a valóságnak, egy mindenre kiterjedő nyomozásnak kell kiderítenie, csak ezután dönthet a bíróság arról, hogy elrendeli-e a perújítást.
Korábban megkeresésünkre Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője jelezte, hogy az ügyészségnek csak egy esetleges perújítás kapcsán lenne szerepe az ügyben. Hozzátette, nem tartják megalapozottnak az akták újbóli megnyitását. Ha egyébként kiderülne, hogy a jelenlegi elítéltek ártatlanul ülnek börtönben, akkor jelentős kártérítésért perelhetik az államot.