Krónika
Rendőrgolyó végzett ártatlanokkal
Ismét afroamerikai áldozatok halála miatt tüntetnek több államban

Az észak-karolinai Charlotte városában rendőrök kedd délután intézkedés közben lőtték agyon a férfit, estére pedig már lángba borultak a város utcái. Az ügy előzménye, hogy a rendőrök egy háztömbhöz siettek, hogy letartóztassanak egy körözött egyént. Beszámolójukból kiderült, hogy a 43 éves Keith Lamont Scott ugyan nem volt azonos a keresett bűnözővel, ám amikor kiszállt az autójából, fegyver volt nála, és mivel azt hitték, közvetlen fenyegetést jelent számukra, egyikük azonnal lőtt. Az áldozat családja szerint az nem fegyver, hanem könyv volt nála, és éppen az iskolából hazatérő fiát várta. Bár a rendőrség nyomozást indított az ügyben, Charlotte utcáit tiltakozók lepték el, és utakat zártak el. A kiérkező rendőröket a tüntetők körbevették, többet közülük megsebesítettek. A gázmaszkos rendőrök könnygázgránátokat vetettek be. Az agyonlőtt férfi családja szerint a rendőrök nem úgy adták elő az esetet, ahogyan valójában történt. A rendőrség nyilvánosságra hozta: nemcsak az áldozat, hanem az őt agyonlövő rendőr is afroamerikai. A rendőrt a vizsgálat idejére felfüggesztették.
Péntek este az oklahomai Tuslában is agyonlőttek a rendőrök egy afroamerikait, a 40 éves Terence Crutchert. A férfi autója lerobbant az út közepén, az arra cirkáló rendőrök pedig megálltak kideríteni, mi történt. Amikor kiszálltak, Crutcher állítólag agresszívan közeledett feléjük, és nem követte a hatósági utasításokat. A lövést egy 42 éves rendőrnő, Betty Jo Shelby adta le azután, hogy az afroamerikai férfi nem ereszkedett térdre, sőt az autójába nyúlt valamit keresve. Később kiderült, hogy Crutchernél egyáltalán nem volt fegyver, a nyomozók viszont kábítószerre bukkantak a járműben. A tuslai rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. A Crutcher család és ügyvédje azt állítja, hogy egy hétfő délután nyilvánosságra hozott videofelvétel tanúsága szerint Crutcher kezei - mintegy megadva magát - a levegőben voltak már, mikor eldördült a lövés, azaz egyértelműen rendőri túlkapás történt. A család békés tüntetésre szólította fel a helyi polgárokat a rendőri visszaéléssel szemben.