Krónika

Pilótahibák okozták a sétarepülő vesztét

Harminc halálos áldozatot követelt a zuglói lakóházra zuhant Tasa balesete

A ma ötvenöt éve egy zuglói lakóházra zuhant sétarepülő harminc áldozatot követelő katasztrófája volt az akkor hetedik éve működő Malév első súlyos balesete.

Tasa 20160806
Ledőlt falak, füstölgő roncs a Lumumba utcában (Fotó: MH)

Az amerikai gyártmányú C–47 típusú katonai teherszállítónak készült, de szovjet közreműködéssel utasszállítóvá alakított HA-TSA jelű gépet gyakran használták belföldi személyszállításra. Akkoriban a népszerű és negyedóráig tartó, Budapest feletti sétarepülések a ferihegyi repülőtérről indultak. Felszállás után a gépek öt perc alatt hatszáz méter magasságig emelkedtek, majd elrepültek a Városliget legdélibb pontjáig. A Dózsa György út fölött, a ligeti tavat átszelő híd környékén kezdték meg a bal fordulót. A manővert a Kálvin tér fölött fejezték be, majd az Üllői út vonalát követve a Kispesti Gépgyárig háromszáz méterre süllyedtek. Ezt köve­tően a torony utasítása alapján hajtották végre a leszállást.

A Tasának becézett repülőgépnél – amelyet 1951-ben szovjet segítséggel kényszerítettek leszállásra, majd kobozták el azt követően, hogy véletlenül a magyar légtérbe tévedt – 1961. augusztus 6-án az ötödik felszállásakor több szabálytalanság és emberi mulasztás is történt. Egyrészt három utassal többet engedtek a fedélzetre, mint ahány ülőhely volt, őket a terhelési számításoknál nem vették figyelembe, és az utaslistán sem szerepeltek. A katasztrófát ugyanakkor nem ez, hanem a pilóták felelőtlen manőverei okozták, amelyek következtében a gép irányíthatatlanná vált, majd a Lumumba utca (ma Róna utca) 224. alatti lakóházba csapódott. A géptörzs kettétört, és a pilótafülke mögötti rész a házfal mellett lezuhanva halálra zúzott három gyereket, akik az udvaron játszottak. A gép négyfőnyi személyzete és huszonhárom utasa mind odaveszett, és a ház romjai alól további sérültek kerültek elő.

A balesetet vizsgáló bizottság több súlyos szabálytalanságot tárt fel. A baleset pillanatában például két női utas a személyzet kabinjában tartózkodott. Ők amellett, hogy a munkahelyét elhagyó hajózószerelőt akadályozhatták a visszajutásban, a pilótákat is zavarták feladatuk ellátásában.