Krónika
Piaci bisztró is a legjobbak között
Dining Guide 2018
A fővárosi étterem immár negyedik alkalommal érdemelte ki a megtisztelő címet. A három Michelin-csillagos olasz séf, Enrico Cerea vezette nemzetközi zsűri értékelése szerint a Costes nyitása óta vezető szerepet vállal a modern magyar gasztronómia megteremtésében, Palágyi Eszter pedig törekszik arra, hogy az eddiginél is „magyarosabb” konyhát vigyen, mindezt a Costes stílusához igazodó, haladó felfogásban. Az ország legjobb éttermei közé tartozik még többek közt a budapesti Borkonyha, de a Stand25 is, Szulló Szabina és Széll Tamás bisztrója a Hold utcai piacon, valamint az encsi Anyukám Mondta. A 2004-ben alapított Dining Guide-ba idén először cukrászdák is bekerültek, az Év Cukrászdája díjat a váci Mihályi Patisserie kapta. Az elismerés történetében először életműdíjat is átadtak, amelyet a hetvenöt éves Rosenstein Tibor vehetett át.