Krónika
Öt és fél ezer fiatal tartalékos négy év alatt
A honvédelmi miniszter abból az alkalomból beszélt, hogy a magyar tartalékosok napján rendezett ünnepi állománygyűlésen aláírta szerződését Budapest és Pest megye ezredik önkéntes műveleti tartalékosa. Vanyur Tibor, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy 2010-ben, amikor megkezdték a tartalékosrendszer kiépítését, új korszak kezdődött. Hende Csaba elmondta: már több mint ötezer-ötszáz önkéntes tartalékos van, és szeretnék elérni a kitűzött nyolcezres létszámot.
Eddig kilenc felsőoktatási intézménnyel kötöttek együttműködési megállapodást, így az értelmiségnek már fiatalként lehetősége van arra, hogy megismerkedhessen a honvédelemmel. Az önkéntes tartalékos rendszerben folyamatosan nő a harminc év alattiak aránya, és a nyáron hatszor annyi fiatal teljesítette az alapkiképzést, mint 2012-ben.