Krónika

Óriási drogfogás: csónakokban pihent a kokain

Egymillió dollár - vagyis átszámítva csaknem kétszázkilencvenmillió forint - értékű kokainra bukkant a rendőrség egy elhagyott csónakban szombaton Puerto Rico nyugati partjánál. A csónak a nyomok szerint a Dominikai Köztársaságból érkezett, és utasai illegális bevándorlók lehettek, akiknek azonban nyomuk veszett, csakúgy mint a vízi jármű „legénységének”.

Ugyancsak szombaton Puerto Rico keleti partjánál még nagyobb kokainfogása volt a hatóságnak: itt 12,5 millió dollár értékben foglaltak le a drogból ugyancsak egy bárkán. Utóbbin már emberek is akadtak, nevezetesen három Puerto Ricó-i férfi, őket őrizetbe vették. Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama. Egyébként a napokban látott napvilágot az a szomorú képet mutató washingtoni kormányzati jelentés, amely szerint több mint ötvenezren haltak meg az Egyesült Államokban kábítószer-túladagolás miatt 2015-ben, többen, mint bármelyik korábbi esztendőben.