Krónika
Nemcsak szép, szigetel is a borostyán
Akár a Nap által sugárzott meleg harmadát is képes elnyelni a homlokzatra felfuttatott növényi fal
Kétségtelenül igaz, a házfalakra felfuttatott borostyán vagy vadszőlő kiváló menedéket nyújt a pókoknak és egyéb rovaroknak, de a haszna még így is sokkal nagyobb, mint ha a napsütésnek szabadon kitéve állna az épület oldala – mondta lapunknak Trájer Dezső kertészmérnök. A Soltszentimrén élő szakember szerint a hőség ellen a zöld fal amolyan szigetelésként működik, de akár egyfajta dús életközösségként is felfogható. Jellemzően az apróbb énekesmadarak raknak fészket a folyondárok között, de olykor a rigók is otthonra lelnek itt – fogalmazott. Beszélt arról is, a borostyán apró korongokkal kapaszkodik meg a vakolaton, s a zöld függyöny vastagsága akár az egy araszt is elérheti. Ez a természetes takaró a manapság oly gyakori forró nyarakon, a tűző napsütésben sokat jelent, hiszen a sugárzás nem közvetlenül a falfelületre jut. Ha valaki elhatározza egy építmény zöldítését, akkor ezek a növények előnyt élvezhetnek – mondta a szakember. Hozzátette, a levelek nemcsak megkötik a szén-dioxidot, felfogják a port, de sokkal szebb látványt nyújtanak, mint az üres falak.
Ha a kérdést a fizika oldaláról közelítjük meg, akkor azt látjuk, hogy extrém esetben a Nap által sugárzott melegnek akár a harmadát is képesek fölfogni a zöld növényekkel befuttatott falak – erősített rá a kertészmérnök véleményére Kiss Attila. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója utalt arra, hogy a növények gyökérzete emberi fogalmak szerint is egészen elképesztő mennyiségű vizet képesek igen rövid idő alatt felszívni, így az egyre gyakrabban jelentkező váratlan és nagy erejű felhőszakadások hatásait kiválóan lehetne velük mérsékelni. Felidézte, Magyarországon közel két és fél millió ember él panelházakban, amelyek végei egy-egy gigászi, ablaktalan és rendkívül lehangolóan kinéző tűzfal. Ha ezeket mindenütt befuttatnánk borostyánnal vagy vadszőlővel, akkor több tízezer négyzetméternyi új zöldfelületet kapnánk. Az itt megbújó rovarok ellen pedig eredményesen lehet védekezni a jól bevált, finom szemű szúnyoghálóval.