Krónika
Nem vetik meg a szeszes italt az öreg kontinensen
Bár Magyarországon fokozatosan csökken az alkoholfogyasztás, amely ma személyenként évi 12,3 liter, de így is több mint nyolcszázezer beteget tartanak nyilván
A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy az alkoholfogyasztás növeli a rák kialakulásának kockázatát. Egy átlagos európai naponta egy-négy alkalommal iszik alkoholtartalmú italt, amivel már mérsékelt alkoholfogyasztónak számít. De már ez a fokozat is elég ahhoz, hogy megemelkedjen a nyelőcső- és végbélrák kialakulásának veszélye. Figyelmeztető adat, hogy a WHO előrejelzése szerint a rákos megbetegedések száma a 2012-es tizennégymillióról huszonkétmillióra növekedhet 2030-ban.
Az öreg kontinensen az egy főre jutó átlagos alkoholfogyasztás 10,9 liter évente, és egy átlagos európai naponta kétszer iszik alkoholtartalmú italt, ráadásul minden ötödik tizenöt év feletti hetente egyszer durván berúg. Az amerikaiak ennél húsz százalékkal kevesebbet fogyasztanak, míg az afrikaiak majdnem feleannyit. Egy friss kutatás szerint minél iskolázottabb és jómódúbb valaki, annál többször fogyaszt alkoholt, hiszen kevésbé kell aggódnia amiatt, hogy a kihozott számla kifizetése után felborul a havi költségvetése. Ennek ellenére a szegényebb emberek között mégis több az alkoholista, illetve alkoholfüggő.
Kiderült, hogy a világ legpiásabb nemzete Litvánia, ahol átlagosan egy tizenöt év feletti lakos naponta 3,2 alkoholtartalmú italt iszik meg, míg az éves tiszta alkoholfogyasztást 18,2 literre becslik fejenként. A litván kormány január 1-jétől komoly reformokat vezet be: megemeli az alkoholfogyasztás korhatárát tizennyolcról húsz évre, és korlátozza az alkoholos italok reklámozását, és azok árusítását.
Magyarországon nyolcszázezer és egymillió közé tehető az alkoholbetegek száma, de jó hír, az alkoholfogyasztás tekintetében a WHO adatai szerint folyamatosan javul a helyzet. A 2003-2005-ös időszakban az egy főre jutó fogyasztás 17,1 liter volt, ami a legmagasabb volt akkor az unióban, s a 2008-10-es időszakban 13,3 liter. Az előrejelzések szerint ez 12,3 literre csökken 2017-ben. Ezzel Magyarország a tizenkettedik helyen áll az alkoholfogyasztási listán, holtversenyben Szlovákiával, Lengyelországgal, Lettországgal és az Egyesült Királysággal.