Krónika
Nem tisztul bolygónk levegője
A szívproblémák és az agyvérzés kockázatát is növeli a légszennyezés
A levegőminőség évtizedeken át tartó javulása után az elmúlt hét évben jelentősen veszített lendületéből a légszennyezettség ellen vívott harc az Egyesült Államokban is. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmány szerzői azt írják, 2011 és 2015 között a várt mutatóktól jelentősen elmaradt a nitrogén-oxidok és a szén-monoxid kibocsátásának csökkenése. Az egyebek közt a gépjármű-motorokból származó nitrogén-oxidok és szén-monoxid közrejátszanak a növényzetre és az emberi egészségre egyaránt káros talaj közeli ózon kialakulásában is.
A levegő szennyezettsége emiatt világszinten továbbra is jelentős: a WHO kimutatásából kiderül, tíz emberből kilenc súlyosan szennyezett levegőt kénytelen belélegezni. A szervezet adatai azt mutatják, a nem fertőző betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a szennyezett levegőnek, a haláleseteknél a szívproblémák huszonnégy százaléka, az agyvérzések negyede, a tüdőproblémák közel fele valamint a tüdőrák kialakulásának mintegy harminc százaléka a légszennyezettség számlájára írható.