Krónika

Nem szabadult Lennon gyilkosa

A hatóságok úgy vélik, Chapman reálisan félhet a rajongók bosszújától

New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a hatvanhárom éves férfi rácsok mögött marad.

A férfi 1980. december 8-án manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor negyvenéves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és legkorábban húsz év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést. A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik.

A bizottság mostani döntése szerint Chapman szabadlábra helyezése „összeegyeztethetetlen lenne a társadalom érdekeivel és biztonságával”, valamint „kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet”. A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek. Szerdai meghallgatásakor politikusok és Lennon hívei egyaránt követelték Chapman rácsok mögött tartását a világhírű zenész New York-i Central Parkban lévő emlékhelyén. Chapman két év múlva, 2020 augusztusában próbálkozhat újra.