Krónika

Nem költöztek még a városokba a fülesbaglyok

Vélhetően a mérsékelt téli időjárás az oka, de eddig csak elvétve jelezték a madárfigyelők, hogy a szigorúan védett erdei fülesbaglyok beköltöztek a városokba – mondta lapunknak Kiss Antal amatőr ornitológus.

A szabadidejében madarak megfigyelésével foglalkozó mérnök utalt rá, a baglyok a fagy beálltával immár mindennapi vendégeivé válnak a magyar települések parkjainak, út menti fáinak, mivel itt könnyebben találnak élelmet, mint a hólepellel borított erdőkben. A fülesbagoly Magyarországon rendszeres fészkelő, nem vonuló madár. Fő elterjedési területe az Alföld, de szinte mindenütt fellelhető. Télire állománya általában felszaporodik, mert egyedei északabbról is érkeznek hazánkba. Fő tápláléka a mezei pocok – mondta Kiss Antal, aki egyben arról is beszélt, a fülesbagollyal nem árt óvatosan bánni, mert ha veszélyben érzi magát, nekimegy az embernek is. Horgas, éles csőre és karmai fájdalmas sebeket képesek okozni – hangoztatta. Október végén, novemberben kisebb-nagyobb csoportokba verődve olykor akár ötven-hetven példány is együtt tölti a napot. Hozzátette, ha nem zavarják őket, évről évre felkeresik megszokott fáikat.