Krónika

Műholdképen az ősi Palmüra pusztulása

Műholdképek bizonyítják immár, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei lerombolták az ókori szíriai romvárosban, Palmürában található Bél templom főépületét – jelentette tegnapra virradóra az ENSZ.

Szíriai régészeti vezetők állítják, a kétezer éves szentély korábban érintetlen volt, de a friss felvételek szerint szinte semmi nem maradt belőle. A vihar és a megtermékenyítő eső föníciai istenének szentelt, több mint kétezer éves Bél templom részleges lerombolásáról hétfőn számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emigráns csoport.

Mint megírtuk, az Iszlám Állam májusban foglalta el Palmürát, az észak-szíriai város azóta a terrorszervezet irányítása alatt áll. Augusztusban meggyilkoltak egy nyolcvanegy éves archeológust, Khaled al-Asszádot, aki évtizedek óta foglalkozott az ősi településen található romokkal.

A dzsihadista szervezet már korábban is pusztított az ellenőrzése alatt tartott történelmi helyszíneken Irakban és Szíriában, mert nézetei szerint az ősi romok eretnekségnek számítanak. Az elrabolt régiségekből a terrorállam működését finanszírozzák, meg nem erősített sajtóinformációk szerint ez az egyik fő bevételi forrásuk.

A Washington Post összeállítást készített arról, hogy milyen történelmi területeken pusztíthat még a terrorszervezet, amely a fennhatósága alá tartozó részről viszonylag könnyen elérheti az iraki Hatrát, Szamarrát és Assurt, valamint a szíriai holt városokat, Aleppót, a keresztes lovagvárak maradványait, Damaszkusz óvárosát és Boszrát is.

A múlt héten azt is megerősítették, hogy Palmüra másik világhírű nevezetességét, a Baalshamin-templomot is felrobbantották a terroristák.