Krónika
Minden gyerek egy mackóval távozott
Az Állatkertben tartották meg az Advent Budapesten téli fesztivál jótékonysági maciátadóját

Bábjátékok és mackós versek
A Mackófesztiválon azon a napon látták vendégül a gyerekeket, amikor a medve kibújik a barlangjából. A jótékonysági maciátadóra több intézményből érkeztek gyerekek a FICE Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete valamint az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány közreműködésével. A Cseppkő Gyermekotthon és Óvoda, a Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola valamint a Burattino Általános Iskola és Gyermekotthon lakói és tanulói egy-egy plüss macit kaptak ajándékba, az adományok fennmaradó részét pedig elvitték a társaiknak.
A szervezők macis programmal kedveskedtek a vendégeknek, akik nagy örömmel vettek részt a közös zenélésben. A műsorban közreműködtek azoknak a fővárosi fenntartású színházaknak a művészei, akik felajánlásaikkal szintén hozzájárultak a jótékonysági kezdeményezéshez. Novák János, a Kolibri Színház igazgatója már az elején felpezsdítette a hangulatot, a Budapest Bábszínházból Mórocz Adrienn Boribon-dalokat énekelt, Hannus Zoltán pedig Tandori Dezső mackós verseiből olvasott fel, majd a jelenlévő művészek, továbbá Menczner János, a Bábszínház igazgatója, Bozsóki Róbert, a FICE tagja és Bán Teodóra fesztiváligazgató kiosztották az ajándékokat. Végül két gyerekmusicalből adtak elő részleteket a Musical Stúdió növendékei Endrődi Ágnes vezetésével.