Krónika
Milliókat érinthet még a zikajárvány
Csehországban is kimutatták a betegség kórokozóját, amelyet két, latin-amerikai utazásáról hazatért turista hurcolhatott be
Rövid távon rosszabbra fordulhat a járványügyi helyzet Brazíliában a zikavírus terjedése miatt, de ez nem fogja veszélyeztetni a nyári olimpiai játékok megtartását – jelentette be tegnap a WHO főigazgatója, Margaret Chan kétnapos brazíliai látogatása végén. Chan szerint a dél-amerikai országban – amelynek északkeleti része a leginkább fertőzött – az esetek számának várható növekedésével várhatóan súlyosbodni fog a helyzet.
Ugyanakkor reményre ad okot, hogy augusztusban, az olimpia idején a dél-amerikai országban általában csapadékmentes az időjárás, ilyenkor a vírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyogok alig fordulnak elő. A helyi hatóságok már eddig is jelentős erőfeszítéseket tettek a veszélyes kártevők irtására.
A zikavírus és az úgynevezett kóros kisfejűségként ismert betegség esetleges összefüggéséről szólva Margaret Chan azt mondta, a kutatók még dolgoznak azon, hogy bizonyítsák az ok-okozati kapcsolatot a fertőzés és e születési rendellenesség között, amely szellemi visszamaradottságot, látás- és halláskárosodást is okozhat.
A brazil hatóságok a hét elején közölték, hogy a hivatalos adatok szerint október óta csaknem hatszáz, az említett kórban szenvedő gyermek jött világra, ami lényegesen több a korábbi évekhez képest, csak a múlt héten tizenöt százalékkal emelkedett az érintett csecsemők száma. A kór miatt eddig százhúsz gyermek veszítette életét.
Mint lapunk megírta, a WHO február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint az idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen.
Tegnapi hírek szerint Csehországban is megjelent a zikavírus, amelyet két cseh turistánál diagnosztizáltak. Egy férfi Martinique szigetén, egy nő pedig Dominikán volt szabadságon, amikor megfertőződött.