Krónika

Milliárdos kárt okoz az alacsony vízállás

Korábban egy, a mostanihoz hasonló aszályos időszakban minden, a Dunán fuvarozotttonnára nyolc euró pluszköltség rakódott rá, s ez súlyosan érintette a cégeket

Nehéz helyzetben vannak a dunai áruszállítással foglalkozó vállalkozók a Duna szokatlanul alacsony vízszintje miatt. A lapunk által megkérdezett szakértő elmondta, a veszteségek akár a tízmilliárd forintot is elérhetik.

Duna 20180818
Az alacsony vízállás miatt járhatóvá vált Budapesten a Margit-sziget déli csúcsa (Fotó: Ficsor Márton)

Nagyon alacsony a vízállás a Duna budapesti szakaszán, kilátszik az Ínség-szikla. A természeti jelenség remek látványosság – s egyben rossz hír a dunai áruszállítással foglalkozó vállalkozóknak. A helyzet annyira extrém, hogy a folyam egyes németországi szakaszain a hajók már üresen sem tudnak közlekedni – mondta lapunknak Bencsik Attila. A Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke kifejtette, mivel ma már kötelezően minden hajóban megtalálható a legmodernebb navigációs berendezés, kicsi az esélye, hogy valamilyen baleset történjen a leapadt folyón.

Elsőbbsége mindig az árral érkezőnek van, hiszen az ő sebességéhez a Dunáé is hozzáadódik, így akár a harminc kilométert is elérheti óránként – fogalmazott a szakember. Aki felfelé megy, öt-hét kilométert tud megtenni hatvan perc leforgása alatt. Mivel a hordozott áru tömege a hat-nyolcezer tonnát is elérheti, érthető, hogy a lassabban járónak lényegesen egyszerűbb kikerülni a másikat, mint a lefelé jövőnek lefékezni. A fékút egyébként másfél-két kilométer is lehet – hangsúlyozta.

A kapitányok pontosan tudják, hová parkolhatnak le, ha ki kell térniük a másik elől, de ettől persze előállhat, hogy pár óra alatt felül a hajójuk a mederre – fogalmazott Bencsik Attila. Kifejtette, hazánkban a homokos gázlók a jellemzőek, de azért itt is akadnak szakaszok, ahol a sziklák komoly kárt képesek okozni a testben. Beszélt arról is, a dunai hajók merülése egységesen 2,5 méter – ez a mutató több évtizedes megfigyelések alapján született. Ahol a merülési mélység az alacsony vízszint okán ennél már kevesebb, ott általában könnyítenek, azaz a rakomány egy részét átpakolják egy másik hajóra, vagy ha az nem megoldás, közúton viszik tovább. Mindez természetesen pluszköltséget jelent.

Bencsik Attila emlékeztetett, egy korábbi, a mostanihoz hasonló aszályos helyzetben, amikor az elvárható minimum huszonöt deciméteres mélység helyett csak huszonegy-huszonkét decimétert mértek, akkor 10,8 milliárd forinttal csökkent a nagy cégek exportképessége. Ez azt jelenti, hogy nyolc euró pluszköltség rakódott minden egyes tonnára. Mivel a Duna magyar szakaszán évente nyolc-kilencmillió tonnát fuvaroznak, amelyből a hazai részesedés öt-öt és fél millió, könnyen kiszámolható, hogy egy-egy csapadékmentes időszak komoly nemzetgazdasági kárt képes okozni. Hozzátette, a bősi erőmű zsilipjeinek megnyitása nem segítene, hiszen a víz néhány óra alatt elfolyna – ez legfeljebb arra elég, hogy pár, megfeneklett hajó le tudjon jönni a zátonyról.

Kapcsolódó hír, hogy csütörtökön megkezdték a ráckevei-soroksári Duna-ág vízpótlását. A Dunán Budapestnél péntek reggel kilencvenöt centiméteres vízállást mértek, ami negyvennégy centiméterrel magasabb, mint a 2003-ban mért ötvenegy centiméteres legalacsonyabb vízszint. Az előrejelzések szerint a Duna hazai szakaszán kismértékű emelkedés várható, majd további lassú apadást prognosztizálnak a szakemberek.