Krónika
Mikroműanyag-szemcsékkel esszük naponta ételeinket
Évente akár hatvannyolcezer, például a bútorszövetekből származó, szabad szemmel nem látható, parányi plasztikdarabka jut szervezetünkbe a házi porral keveredve
A szakemberek szerint a műanyagszemcsék, amelyek például bútorszövetekből és szintetikus textíliákból származnak, a házi porral keveredve hullanak ételeinkre - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon, a hírt a Házipatika.hu ismertette.
A Heriot-Watt kutatói porfogó ragasztócsíkokat tartalmazó Petri-csészéket tettek három háztartásban az asztalokon lévő lapostányérok mellé a főétkezések alkalmával. Egy húszperces étkezés során akár tizennégy műanyagszemcse is összegyűlt a Petri-csészékben, ami azt jelenti, hogy egy átlagos lapostányérra körülbelül száztizennégy műanyagszemcse hullik rá ennyi idő alatt.
Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy évente akár hatvanyolcezer-négyszáztizenöt, potenciálisan veszélyes műanyagrészecskét is lenyelhetünk evés közben. A kutatók érdekességképpen összevetették az éti kagylókban és az otthon elkészített ételekben előforduló mikroműanyag-szemcsék mennyiségét. Eredményeik kevesebb mint két mikroműanyag-szemcsét mutattak kagylónként, amelyek elfogyasztásával évente nagyjából száz ilyen szemcse kerülhet szervezetünkbe. A tanulmány szerzői szerint az otthon készített ételekben kimutatott műanyagszemcsék nem az élelmiszerekből vagy a főzés folyamán kerülnek a fogásokba, hanem kizárólag a házi por révén. „A háztartásokban előforduló porban vagy az általunk belélegzett levegőben lévő mikroműanyagok gumiabroncsokból, szőnyegekből, bútorszövetekből, de ruhaneműkből, például gyapjúkabátokból is származhatnak” – mondta Julian Kirby, a Friends of the Earth szervezet munkatársa. Hozzátette: „a kormányoknak azonnal meg kellene fogalmazniuk egy akciótervet a műanyagszennyezés felszámolására.”