Krónika
Megújulhat a hatéves Lendület
Lovász László: Az alkalmazott kutatásokat is támogatni szeretnénk
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke aláhúzta, a távozási ráta apasztása érdekében a 2009-ben indított és azóta is futó sikeres, Lendület nevű programjuk keretein belül vagy egy újonnan indított projekttel az úgynevezett alkalmazott kutatásokat is támogatnák a jövőben.
Mint arról többször beszámoltunk, a Lendület keretei között hat esztendő alatt csaknem száz kutatócsoport részesült közel négymilliárd forint juttatásban. A lezajlott munka lehetővé tette, hogy az élvonalbeli magyar kiválóságok a hierarchikus előmeneteli rendszer helyett önállóan, jelentős támogatási összegből alapíthassanak kutatócsoportot céljaik megvalósítására. A Lendület program a magyar tudományos élet megújításának egyik meghatározó eszközévé vált – hangoztatta Lovász László, és bejelentette, hogy a fiatal, de eredményeik alapján már bizonyított kutatók részvételével egy új fórum létrehozását tervezik. Az MTA elnöke arra kérte a Lendület-kutatócsoportok vezetőit, hogy gondolják át, milyen formát tartanának legalkalmasabbnak a fiatal magyar kutatók összefogására.