Krónika

Megszakadt a búza töve, itt az aratás

Népszokások, rigmusok kapcsolódnak a gabona betakarításának kezdetéhez, amely a mezőgazdasági munkák legnagyobb eseménye

A népélelmezésben kiemelt helyet foglal el a búza, amely a legrégibb termesztett növények közé tartozik.

Nem véletlen, hogy a magyarok az aratással kapcsolatban nemzedékről nemzedékre megannyi szokást, hiedelmet örökítettek át.

Az aratás napját gondosan meg kellett választani, ennek kezdete Péter és Pál napja, vagyis június 29. Úgy tartották, hogy e napon a „búza töve megszakad”, és ilyenkor kezdődik az aratás. A teljes mondás úgy szól, hogy a búza Szent György napján szökik szárba, májusban kihányja a fejét, Szent Vid napján abbahagyja a növekedést, és Péter-Pál napján megszakad a töve. Vagyis április végén hosszú szárat ereszt, májusban megindul a kalászfejlődés, június közepén már nem fejlődik tovább, így utána lehet aratni.

Péter és Pál napján sokfelé ekkor kezdték vágni a rozsot, a búzát. Ha ez utóbbi még nem érett meg a betakarításra, akkor egy-két kaszasuhintást végeztek, csak hogy képletesen megkezdjék az aratást. Sokfelé ekkor fogadták fel a gazdák az aratókat és a napszámosokat. Időjóslás is tartozott e naphoz és megannyi mondóka: „Péter és Pál érkezése, szakad a búza gyökere.” „Kaszát, sarlót készítsd, mert Péter-Pál után már üres az udvar, teli a határ!” „Péter-Pál, aratáskor elöl jár.” „Péter-Pálra búza érik, Eljutunk az újkenyérig.” „Arass rózsám, arass, megadom a garast. Ha én meg nem adom, megadja galambom.”

Az aratás elengedhetetlen kellékei régen a sarló és a kasza voltak. A sarlóval való aratás kifejezetten asszonyi munkának számított, míg kaszával csak férfiak dolgoztak. A marokszedés szintén az asszonyok feladata volt, a kévék bekötése és összehordása pedig ismét férfimunka.

Az aratók a munka megkezdése előtt fohászkodtak, imádkoztak, az eszközeiket a templom falához tették, hogy a pap megszentelje azokat. Hagyomány volt az aratókoszorú készítése is, ezek az utolsó kalászokból álltak, és a gazda házához vitték. A koszorúvivőt nyakon öntötték, hogy ne hiányozzon a búzának az eső. A halászok is e napon ünneplik védőszentjüket, Szent Pétert. A nap előestéjén rúdra kötözött ponttyal végigjárták a falut. Másnap a vízparton halpaprikás és túrós csusza fogyasztásával folytatódott az ünneplés.