Krónika
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciója
A karitatív szervezet december 18-ig gyűjti a tartós élelmiszert a rászorulóknak

A gyűjtésbe Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is bekapcsolódott, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként Kozma Imrével, a szervezet alapító elnökével együtt vette át a felajánlott adományokat a Batthyány téri Spar üzletben csütörtök délután.
Herczegh Anita elmondta: jó látni, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az akcióban, egyre nagyobb összegű adomány gyűlik össze, és egyre több tonna élelmiszert tudnak szétosztani. "Érzékelem, hogy adni öröm. Látszik, hogy a bevásárlás közben egyszerűbb és könnyebb adakozni" - mondta, hozzátéve, hogy az emberek amúgy is időt töltenek a bevásárlással, nem jelent külön fáradságot, hogy betesznek a kosarukba néhány olyan tartós élelmiszert - néhány zacskó cukrot, olajat, lisztet - amellyel hozzá tudnak járulni mások karácsonyához. Így mindenki a saját pénztárcájához igazíthatja, hogy mennyit tud adni. Elmondta: tavaly több mint 300 tonna adomány gyűlt össze, amelyből mintegy 35 ezer ajándékcsomag készült el. Kozma Imre az MTI-nek elmondta: az akciót 22 éve szervezik meg, azóta minden évben többet adnak az emberek.
Az idén a szervezők összeállítottak egy bevásárlólistát, hogy mire lenne szükségük a nélkülözőknek. A 200 méter hosszú és több ezer tételt tartalmazó listával azt szeretnék elérni, hogy a nehéz sorsú emberek azt találják meg a csomagokban, amire a leginkább szükségük van. A lista az érintett üzletek mellett a metrókban és más hirdetési platformokon is megtalálható.
A bevásárlólistán található élelmiszerekből a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csomagokat állít össze és munkatársai révén személyesen adja át még karácsony előtt az adományokat a rászoruló családoknak, az egyedülálló időseknek, a fogyatékkal élő és hajléktalan embereknek. Az akcióban résztvevő üzletek listája megtalálható a www.adniorom.hu weboldalon, ahol az adománygyűjtést is nyomon lehet követni.
