Krónika
Még mindig népszerű a mamahotel
Felénk huszonhét évesen búcsúznak a szülői háztól
Átlagosan 27,4 évesen hagyják el a szülői fészket a magyar fiatalok. Nemzetközi viszonylatban hagyományosan a dél-európai országok fiataljai azok, akik nagy számban és sokáig élvezik a mamaotthont, ott a harminc év alattiak négyötöde él a szüleivel. Természetesen sokan mennek ideiglenesen albérletbe, hogy aztán onnan immár függetlenül valósítsák meg saját otthonuk megteremtését. A saját lakásba költözést tervezők többnyire a tízmillió alatti lakásokat keresik, és általában egy-másfél szobában indul a nagybetűs élet. Idehaza a Központi Statisztikai Hivatal mérte fel az állapotokat: az elmúlt tíz évben kétszáznyolcvanezerre tehető azon fiatalok száma, akik első önálló otthonukba költöztek, és háromnegyedük számára az első önálló lakás egyúttal saját tulajdont is jelent.
A felmérés azt is kiderítette: az első otthont keresők többsége használt lakást vásárol, és átlag kilencmillió forintot költ az ingatlanszerzésre. Az otthonteremtőknek csak hetede engedheti meg magának az új lakást vagy építkezést, ők kétszer ennyiből gazdálkodnak. Kétségtelen, hogy az elmúlt években dinamikusan növekvő ingatlanárak nem könnyítették meg az otthonteremtési projektet. Az első lakást vásárlóknak, a lakástámogatások jelenthetnek segítséget, és harmaduk családi támogatást is igénybe vesz. A statisztikák alapján a második lakás mintegy hárommillió forinttal kerül többe az elsőnél. A magasabb árat a nagyobb lakásra váltás is indokolhatja, ami mögött családi okok, így például az összeköltözés, gyermekvállalás sejthető.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy már az első ingatlant is érdemes a jövő továbblépési terveinek megfelelően befektetési szemmel vizsgálni.
